Emlékek bálja

Kifejezetten szeretem a kvízkérdéseket, még akkor is, ha nem nyerek semmit, legfeljebb újabb információt. Nemrég beszereztem egy könyvet, ami 15 000 válogatott kérdés található, válasszal együtt.
Lefekvés előtt, ha nem olvasok valami mást, vagy nem fejtek rejtvényt, ezt szoktam olvasgani, esetleg Zoltit kérdezgetni. Tegnap a következő kérdés került a szemem elé:

Melyik világhírű francia színésznő játszott a 19. század végén a színpadon még amputált lábbal is? (A válasz egyébként Sarah Bernhardt, nekem sem mond semmit - de bővebben róla itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sarah_Bernhardt)

A kérdés meg az, hogy ezt tényleg így kell kérdezni, mert oké megértem a kérdés elsőre is, de ha beleolvasok, akkor a kérdés az: az amputált láb az VAN (MAGA a levágott láb)  vagy NINCS (a levágott láb HELYE)? És csak számomra hülye a kérdés mindenképp?

Kérném két-három állandó látogatómat, hogy írja már meg nekem, hogy akkor most az AMPUTÁLT LÁB van, vagy nincs? Előre is kösz! A fél lábam karom adnám a válaszért!

Az elmúlt hetek kitettek magukért... Teljesen összekuszálódtak idebenn az álmok emlékei. Jobb lesz, ha már rendet teszek. Félreértés ne essék, nem egy éjjel szüleményei a következő jelenetek. Szerencsére.

1. A Tour de France-on versenyzek a lila kempingemmel - eszement bringástömegben tekerek, a szabályok módosultak, mert az útvonalon oda és vissza is haladnak a versenyzők, így előzni csak a középen, emelkedőn felfelé haladók számára lehetséges. A pálya abban is eltér a szokásostól, hogy akadályok is vannak előttünk. Öreg fasorok között sorompók állnak utunkba, van aki leszáll a bringáról, átemeli felettük, van aki alatta tolja át, van aki lendületből a fatörzsére hajtva akrobatikus mozdulattal lendül át.

2. Gyerekkori barátnőméknél vagyok, közben esik az eső, anyukája bejön, hogy segítsünk neki a fagyasztóládákat átpakolni, mert belefolyt a víz és felolvadnak a húsok. Megyünk ki (közben csodálkozom, hogy hogyhogy nem féltik a kerítés tövébe tenni a fagyasztókat, úgy hogy az utcából bele lehet nyúlni..., főleg mikor tavaly pár garázsban tartott fagyasztót kirámoltak a faluban) és alig állunk neki a munkának, mikor lefagyaszott emberi lábfej került a kezembe, vagyis ott figyelt a kezemben két szakszerűen összecsomagolt talp. Kicsit megijedtem, de nem is az árutól, hanem attól, hogy ha észreveszik, hogy észrevettem, akkor bizony nekem lőttek (és én is belekerülök a ládába ezáltal fenntartva a körforgást...). Aztán az apuka is előkerült, mondta az anyukának, hogy elfogott két nagy patkányt és hamarosam megjelent a nyúl nagyságú állatokkal, és azzal a felkiáltással, hogy jó lesz ez még máskor is, és a szőrős, elalélt állatokat beletette a fagyasztóba, ahol azok gondolom a hidegtől hangos nyöszörgésbe kezdtek. (Van egy olyan érzésem, hogy itt a patkányok megjelenésénél erős vizuális hatása lehetett annak a képnek, amit a Zindex címlapján láttam napokig....)

3. A mai álom: Mariann és Pali mondták, hogy kitaláltak egy nagyon jó játékot, amihez egy tökéletes kör alakú palacsinta kell, ezért én elloptam a gimnáziumom egyik ajtajáról a kerek, tányér alakú nyitókart (már ha jól mondom és ez így érthető), hogy azt körberajzoljam a palacsinta fölé tartva... Tudniillik az én palacsintáim nem teljesen szabályos kör alakúak és azok nem voltak megfelelőek a játékhoz, ami leginkább a tangramra hasonlított, bár én sehogy sem értettem, hogy hogy lehet egy körből csak olyan alakzatokat kivágni amiben nincsen ív... Az álom aztán itt hirtelen átváltott arra, hogy egy általános iskolai tanárnőm kisbabájára kellett vigyázzak, azonban mindez a gimi épületében volt. Arra figyelmeztetett az anyuka, hogy tartsam meg a kisbaba fejét, mert egy ilyen pici baba erre még nem képes. Közben jött Anci néni a portáról, hogy valaki ellopta reggel az ajtónyitót, és hogy nem tudjuk-e ki tette, sajnos a térfigyelő kamera nem vette fel az elkövetőt. (Hálisten!)

4. Palinak ajánlom az utolsó álmom - szóval a kedves barátom megint visszatért az álmomba, és átugrott hozzánk pár szóra (ne felejtsük, hogy a szomszédba költözött) és a nagyszobában próbált minket meggyőzni, hogy szavazzunk mindannyian a pártjára...
És hol van még a kampányidőszak...

Mióta az eszemet tudom, mindig megnézem a magyar válogatott focisták meccseit, vagyis mióta a Pati nézi, azóta én is biztos, hogy nézem.

Huszonhat évesen tegnap este volt először szerencsém olyan meccset látni, az U-20as csapat jóvoltából, hogy a meccs nem ért véget a rendes játékidővel, hanem a döntetlenre való tekintettel hosszabbítás következett, aztán mivel ott sem dőlt el a továbbjutás, tizenegyesek kerültek sorra.

Vagyis én egészen eddig nem láttam, hogy ki-ki meccset játszott volna a válogatott!!!

Olvasgattam reggel a fórumokon, blogokon a bejegyzéseket, szokás szerint jött a fikázás is, hogy ez meg amaz nagyképű, a harmadik alkalmatlan, nem tud futni, és hol vannak ezek céronaldo, torres meg a többi kiistenhez képest és AMÚGYIS kiesünk az olaszok ellen. És akkor szombaton visszatérhetnek a fórumra, hogy én már megmondtam szerdán, hogy elvérzünk majd az olaszok ellen.

Lehet azért mert nő vagyok, a szakmai kérdéseket teljesen felülírja maga az ÚJ ÉS SZOKATLAN élmény, és a tegnap esti siker.

Szóval gratulálok a fiúknak, különösen Gulácsinak a szép védésekért!

Az külön élmény, hogy a meccseket (köszi Pati a tippet) a Francia Eurosport-on nézem franciául, így aztán az "ongri", "atenszion" és "pöti" szavakon kívül nem értek semmit... Viszont a kommentátorok Gulácsit Gulakszinak (vagy Gulaxinak), Futácsot Futax-nak hívják és őrült hangsúllyal és sebességgel hadoválnak: Tegnap mikor a cseh védő a gólvonalról mentette a labdát, a két ürge tökéletes szinkronban mondott el egy mondatot, mintha csak szavalnának... bizonyára, valami olyasmit...

"Gyönyörű lövés, hihetetlen mentés a gólvonalról...." de az is lehet, hogy "Odanézz, micsinál, bennvan de mégse!!!".
Kár hogy nem tudok franciául...

Könyvtár - igazi emlékgyár

Ez egy igazi program volt minden héten hétfőn és pénteken délután öt és hét között. A legkorábbi emlék a nyolcvanas évek végéről van, Johnny elvitt és beiratott a könyvtárba... és elsőre kikölcsönöztünk vagy 15 könyvet, jobbnál jobbakat. Anyut az ideg elkapta, mikor hazaállítottunk a hatalmas halommal.. Emlékszem valamikor ősz elején lehetett, mert hazafelé tarva életem legnagyobb madárvonulását láthattam dél felé.

Itt jegyzem meg, hogy az óvodában kinyilatkoztattam Szőke Marika néninek, hogy nekünk a világ összes könyve megvan otthon, erre olyan nagggyon felnőttesen megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne, hogy elment a kedvem a beszélgetéstől.
Nanáhogyigen!!!!

Észre sem vettem, hogy eltelt már több mint egy év, mióta megnyitottam az Emlékek Bálját. Természetesen nagyon töprenghetnék azon, hogy mi minden változott meg ez idő alatt körülöttem. Nem is tartom már számon a változásokat. Ha tudnék úszni (rendesen) akkor mernék mindenfajta hasonlatokkal élni, hogy a jó úszó nem is tudja hányadik fordulónál tart :) de mivel gyenge vagyok úszásban, meg valószínű a hasonlatok gyártásában is ezért nem erőlködöm.

Onnan jutott eszembe az évforduló, hogy megint születésnapok meg névnapok erdejébe jutottunk. Szeptember van. Nemcsak hogy évkezdés, de majd minden napra jut egy családi-baráti ünnep.

Kedves Anna és Marika, Isten még sokáig éltessen benneteket, és külön köszönet azért, hogy hazavártok minket :).

Két dolog "szellemi ajándékként" - de hülyén hangzik :),
egy kis zene (csak lazán), meg egy kis vers (csak komolyan)

Yael Naim: New Soul 

És ugyan nincs március, meg márciusi ifjak már fél éve/még egy fél évig, de nekem napok óta két verssor jár az eszemben, íme itt az egész költemény, benneazzal az agybanrekedt két sorral:

A rög alatt most megmozdul a mag

S a szív alatt örök gondolat, 

Hogy itt e rögből egy darab vagyunk,

Rajta nőttünk és általa vagyunk. 

Száz titka, nedve még bennünk kering,

Daloltunk, sírtunk a rög leszünk megint, 

Magyar mezőn egy múló kis halom,

De repültünk egy bátor dallamon, 

Mit zengve hoz a márciusi szél

És vele dobban szívükben a vér, 

A vér, amelyet érlelt annyi nyár,

Kalászba szökkent magyar napsugár. 

Anyád porában most mozdul a vér

A indul feléd az új magyar kenyér. 

Lélekké válik benned majd a rög,

Mely véred, hazád, sírod, börtönöd, 

S benned dalolja örök dallamát

Anyád a rög, hogy ez a föld hazád.  

(Dutka Ákos: Március 15.)