Könyvtár - igazi emlékgyár
Ez egy igazi program volt minden héten hétfőn és pénteken délután öt és hét között. A legkorábbi emlék a nyolcvanas évek végéről van, Johnny elvitt és beiratott a könyvtárba... és elsőre kikölcsönöztünk vagy 15 könyvet, jobbnál jobbakat. Anyut az ideg elkapta, mikor hazaállítottunk a hatalmas halommal.. Emlékszem valamikor ősz elején lehetett, mert hazafelé tarva életem legnagyobb madárvonulását láthattam dél felé.
Itt jegyzem meg, hogy az óvodában kinyilatkoztattam Szőke Marika néninek, hogy nekünk a világ összes könyve megvan otthon, erre olyan nagggyon felnőttesen megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne, hogy elment a kedvem a beszélgetéstől.
Nanáhogyigen!!!!
Szóval ehhez képest a falu könyvtárában mégtöbb könyv volt...
Pillantunk körbe gyorsan:
Belépünk a művelődési házba, ott balra Babi néni fodrászüzlete, majd a Körzeti megbízott irodája, amivel szemben a jobb oldalon az Ajtó:
Belépünk: Az ajtótól jobbra a szakkönyvek. Ebben a sarokban TV és videólejátszó, tőle balra az ablak az utcára néz, és a következő sarokban a folyóiratok. A szembelévő fal végig polcokkal és könyvekkel. Itt található a szépirodalom, és egy-egy kisebb polcszakaszon a krimik és a verseskötetek. Elértünk a következő sarokig.
A terem ezen rövidebbik oldalán (az ablakkal szemben) állt a kályha , igazi könyvtár érzés, mikor néha Karcsi bácsi, vagy Lali bácsi feltűnt egy adag szénnel vagy fával. A kályha mellett jobbra (!) az értékes kézikönyvek nem kölcsönözhető példányai, lexikonok, albumok és egyéb nyalánkságok. A kályha másik oldalán egy hírdetőtáblaszerűség.
A hirdetőtáblától egészen vissza az ajtóig a gyermek és ifjúsági könyvek tömkelege.
A terem közepén asztalok, mellettük kis zsámolyok. A kályha előtt könyvárosi asztal az olvasójegyekkel... Meg talán a katalógus, amit nem nagyon használtunk....
Az asztal mellett balra egy nyitott tároló benne földrajzi és történelmi sorozatokkal. Illetve különböző okokból félretett kiadványokkal.
Annak idején még Vass Marika néni volt a könyvtáros, és a könyvtár idejében sakkozni és társasozni jártak be a gyerekek. Volt egy műanyag vizilovas játék, amivel el kellett kaposni a színes golyókat, olyan hangja volt, mintha géppisztpollyal lőnének folyamatosan. A játékot egy idő után kitilották a könyvtár terméből és csak a Művház lépcsőjén lehetett vele golyókapkodni.
Beírtam a gugel-be, Gólyafaló Vízilovak volt a játék eredeti neve - kép pedig itt: http://www.c-sale.hu/index.php?akt_menu=30&kk_id=796&t_id=7259&start=0&limit=9&muv=reszletek
Nem emlékszem, hogy mikor volt személyi váltás (gondolom amikor a többi változás is lement a kishazában), de Marika néni helyét Kati néni vette át, aki a barátnőm anyukája volt, így eggyel több ok lett könyvtárba járni. Sőt még annál is több, ugyanis hogy honnan nem tudom, egy videó-lejátszó került a könyvtárba, ahol jobbnál jobb filmekkel szórakoztatta magát a gyereksereg, ebben az időben elsősorban Zsánklódvándám meg Árnoldsvárcenegger volt az abszoulút sztár. És az ifjúság nyomta magába az amerikai filmipar kilencvenes évekbeli csemegéit innenonnan szerzett, átmásolt kazettákról.
Természetesen ez inkább a fiúkat kötötte le, lányok elvonultak a művház bordásfalakkal tarkított termébe és a kétkazettás magnón rongyosra hallgatták a nyár slágereit, amelyeket nagy nehézségek árán a juventus kivánságműsorából vettek fel minden nap este hét és kilenc között. Már ha volt otthon felvevős magnója az embernek, nekem sosem voltak jó válogatott kazettáim, pedig nagyon igyekeztem, de valahogy mindig sok időbe tellett, mire elindítottam a felvételt, addigra a szám fele lement, és persze elfelejtkeztem ott guggolni mellette, hogy azonnnal lekapcsoljam, mikor végére ért a szám.
Volt, hogy lelkes tanárnénik által tartott aerobic-on vettünk részt a könyvtár ideje alatt, persze, az ember több legyet is üthetett ilyenkor egy csapásra ha elment a művházba - okos is lehetett, meg fitt is.
Vissza a videóra két rövid emlék erejéig, a nagyonterminátoros filmek mellett lassan becsorogtak a zombi-filmek is, amelyeket mi lányok, csak különféle fogadásokból néztünk meg. Egyre emlékszem, hogy végignéztem - természetesen fogadásból - ez a Hulla jó című rémmese volt. Az alapsztori emlékeim szerint: valamilyen majmok miatt zombikká változtak az emberek, akiket végül egy jólirányzott fűnyíró semmisített meg.
Persze most bedobom a gugel-ba: http://us.imdb.com/title/tt0103873/
Anyám, ez egy újzélandi film volt? Mik ki nem derülnek...
Persze volt a videónak más funkciója is, hétvégenként kölcsönbe lehetett venni, mi is, mivel nem volt saját lejátszónk, néha elvittük és rongyosra néztük a család videókazettagyűjteményét... Köhöm, azt a hatalmasat.
A videósarok mellett volt a szakkönyves polc, átláthatatlan rendszerrel, jóformán az élet minden területéről, a gimnáziumi tankönyvek mellett ott figyeltek a kertészeti, hobbi és szakácskönyvek és az "Így gondozd a Ladád/Trabantod/Wartburgod" sorozat ékes példányai. Szivesen vettem le innen könyveket nézegetni, mindig találtam valami érdekeset - emlékszem egy esetre amikor egy háziasszonyoknak szóló ötlettár került a kezembe, a szokásos tősgyökeres tüskevári lányok mellett egy "beköltöző" lány is volt közöttünk, igaz pár évvel idősebb volt nálunk. Ő kérdezte, minek nézegetek én háztartási tippeket kilenc évesen (ő talán 13 lehetett), erre mondtam, egyszer feleség leszek, nem árt felkészülni rá. Persze azonnal lecsapott, hogy kibe vagyok szerelmes, és hülye kérdésekkel traktált. Dehogyis vallottam be, hogy a Gabikába :)
A szakkönyvekkel szemben az ablak túlsó felén volt a folyóiratos szekrényke szerény kínálattal. Összesen háromfajta magazinra emlékszem, a Dörgömő Dömötörre, a Természetbúvárra és a Lakáskultúrára. Ezeket nem nagyon lapozgatta senki - én is csak ritkán nézegettem bele, bár alsós koromban a D.D. számaiba bele-bele olvasgattam, mert szép színes képregények voltak benne.
Az ajtóval szemben levő falon hosszú soron álltak a szépirodalmi könyvek, elsődlegesen ez volt halászati terület 12 éves korom után, egész jó kis gyűjtemény volt A-tól Z-ig. Ezt a részt gimis koromban egyszer egy egész nyáron keresztül tartó lelkes munkával szép sorba tettem a katalógus számozás szerint. Erre nagyon büszke voltam. Innen merítettem a következő örök élményeket:
Büszkeség és balítélet, Értelem és Érzelem (Jane Austen)
Jane Eyre (Charlotte Bronte)
Üvöltő szelek (Emily Bronte)
Én, Claudius; Claudius az isten (Robert Graves)
Monte Christo grófja, A három testőr (Alexandre Dumas)
Elfújta a szél (Margaret Mitchell)
A mester és Margarita (Bulgakov)
Itt találtam meg Orwellt, Hemingwayt, Merle-t, Umberto Ecot, Marquezt, Tolsztojt és a többieket.
A szépirodalmak hosszú polcnak egy hasábján sorakoztak a krimik, élükön a királynővel Agatha Chrisitie-vel, a királlyal Rejtő Jenővel, meg mindenféle udvaroncokkal a sárga krimi sorozatból, amik még kinézetre nem érhettek fel az uralkodó párral.
A Királynő a névsorbatett könyvek között (neve miatt) a felső polcokról nézhetett alá, én meg nézhettem fölfelé, mert amikor kezdődött a láz, 13 évesen, akkor még nem nagyon értem el segítség nélkül azokat a magasságokat. Bekebeleztem Poirot és Miss Marple összes fellelhető kalandjait és a Tíz kicsi négert is, amely együltőbeni végigolvasása után négy napra elvette a kedvem az olvasástól.
De erről talán kicsit később.
A hosszú polc végén, ahogy már korábban említettem verseskötetek voltak, néha innen is kölcsönöztem, Radnóti meg Szabó Lőrincet, de nem voltam olyan gyakori olvasó, mint a szépirodalmi részlegen.
A kézikönyvek a "leveszem-nézegetem-úúmicsodaképekvannakbenne" kategóriába estek, ezeket nem lehetett kikölcsönözni, mert "a sárga szalaggal jelzett könyveket nem lehet kivenni, Esztikém", de Kati néni azért fű alatt mindig odaadta a kiválasztott példányokat, hogy" hétfőre hozd ám vissza,nehogy valaki hiányolja"...
Talán illett volna a gyerekkönyvekkel kezdeni, hisz én is itt kezdtem a pályafutásomat, de az elrendezés miatt csak most kerültek sorra. Meséskönyvek nem nagyon érdekeltek, mondjuk abban az időben még nem volt ilyen hatalmas választék a kicsinyeknek, majdnem mindenki ugyanazokat a könyveket kapta a Vidám meséket meg a Mindennapra egy mesét, vagy az 77 magyar népmesét. Vagyis volt kb 15 mesekönyv, amit minden évben több tízezer példányban dobtak a piacra. (A tervgazdálkodás csodái.)
Egy könyv élénken megmaradt az emlékezetemben, az egyik legelső könyv volt, amit kivettem, amelyben gyerekeknek való tornafeladatok voltak, talán egyszer vagy kétszer is kivettem, aztán eltűnt, pedig annyira tetszett. TÖbbször átböngésztem az egész polcot utána, de hűlt helyét sem találtam. Elszomorító.
A gyerekpolcok mellett az ifjúsági irodalom foglalt helyet, az általános iskolai kötelező(-jellegű) olvasmányai tucatszám:
Kincskereső kisködmön, Csutak és a szürke ló, Egri csillagok, Pál utcai fiúk (ez még nem az a PUF) és stílusosan a Tüskevár meg a Téli berek, valamint Mikszáth, Jókai regények dögivel.
Persze voltak itt is nekünkvalók, Verne Gyula (sic!) könyvei, amiben minimum két térkép volt a hős útvonalával, Mark Twain Huckleberry Finn és Tom Sawyer kalandjai és csajoknak a Mary Poppins. De imádtam ahogy felcsúszott a korlát lépcsőjén az emeletre... De ez megint egy más történet. :)
Egy könyvtartó maradt ki, amely közvetlenül a könyvtáros asztala mellett volt - egyik része mindig nagyon kaotikus volt, mert Kati néni előkészített olyan könyveket, amelyeket a boltba menet előirányoztak neki a szomszédasszonyok, hogy
"Tudod Katikám, a gyereknek kellene egy Egri csillagok, meg nekem is valami szakácskönyv amiben vannak mikrós receptek, mert vettünk egy mikrót, gondoltam kipróbálom. Majd elugrasztom a Tomit érte hétfőn."
"Jól van küldd csak, aztán ha nem vagyok még könyvtártagok, csinálunk gyorsan egy könyvecskét."
Ebben a könyvtartóban voltak továbbá a Képes Földrajz csodálatos kiadványai...
Én a rendszerben a 7-es számú voltam, Pati a 6-os volt, de hogy a Gebi egyáltalán be volt-e iratkozva abban kételketem.
Egyszer a következő párbeszéd zajlott le:
- Csókolom Kati néni, visszahoztam a könyveket, Hetes vagyok.
- Szia Eszti, mi vagy? Kedves?
- Dehogyis. Hetes vagyok.
- És mi a feladatod?
- Nem az iskolában, hanem a könyvtárban, ez a kiskönyvem száma.
- Jaaaa...
Gyakran anyu túl hosszúnak ítélte meg a könyvtári tartózkodásomat, ezért Gebit ugrasztotta, hogy menjek azonnal haza (mert készülni kell a szüretre, paradicsomot kell befőzni, már késő van etc.). Gebi pedig mint vérszomjas vadász állított be és parancsolt haza teljes hangerővel.
Egy eset különösképpen megmaradt az emlékezetemben, amikor Gebi sarkig kivágva az ajtót beüvöltött a könyvtárba, de úgy hogy a hangerőtől leszakadt a fejem:
-Eszti, anyu üzeni húzzál haza!
Update: Gebi a sapkáját is a földhöz csapta, mikor bejött. Ez a lényegi információ majdnem kimarad, Gebi, kösz a figyelmeztetést!
Ezt az esetet és a becsületem porig alázását sose fogom neki elfelejteni. Természetesen mikor bőgve hazaértem, anyu nem értette az én lelki felindultságom, mire elmagyaráztam neki, hogy a Gebi micsoda "égő" módon vetett véget a szokásos esti programomnak. Mit gondolnak majd ezek után rólam a barátnőim, hogy az öcsém ilyen hangnemet és hangerőt mer megütni velem szemben. Micsoda terror lehet nálunk...
Ha jól rémlik, akkor Gebi kapott fejmosást, hogy ne dramatizálja túl a helyzetet legközelebb.
Rengeteg olyan kis esemény van még, ami szorosan a könyvtárhoz kapcsolódik, nagyon nehéz lenn őket összeszedni, de talán egyszer lesz elég időm, hogy összetegyem őket és csokorként az Emlékek Bálját díszítsem vele.
Prológus:
Néhány évvel ezelőtt, amikor a falu új iskolát kapott, a könyvespolcok is bekerültek az iskola áldott falai közé. Félelmetes papírlapokon minden beiratkozott könyvtárlátogató megkapta a listát, mely könyvekkel tartozik az intézménynek.
Azóta nem jártam a könyvtárban, a könyvtárosnéni sem a régi már. Hűlt helye a videó saroknak, a megszokott elrendezésű polcrendszereknek.
