Most olvastam, hogy a vízi rendőrök megint kikergettek egy hűsölni vágyó vaddisznót a Balatonból. Sajnálom szegény állatokat, mert a nagy melegben még pocsolya sincs, és elvesszük az életterüket vagy egyre zsugorodó élettérbe szorítjuk őket.
Aztán csodálkozunk, ha megjelennek a "mi területeinken".
Húsz éve is van már, hogy anyuval elmentünk a Szabó Ili néniékhez megkérdezni, hogy mikor lesz legközelebb nyúlleadás (akkortájt náluk tartották ezt a társadalmi-gazdasági eseményt) és míg ők minden egyebet megbeszéltek, addig én a néhány házzal arrébb levő térre mentem hintázni, a Nepomukihoz. Ott áll ugyanis a falusiak kedvelt szentjének, Nepomuki Jánosnak szobra. Emellett állított fel az önkormányzat öt hintát. Mivel egyedül voltam, így a kedvenc helyemre mentem - a hátsó két hinta közül a jobb oldaliba ültem bele.
Arrébb a beszélgetés folyt, emitt meg a hintázás. Aztán egyszercsak nagy kiabálás, rikoltozás, és nem messze tőlem egy vaddisznó menekült felbolygatva a falu nyugalmát. Át a főutcán, mögött autóban ülő helyi fiatalok kiabálva.
Anyu átkapcsolt rémült fokozatba, hogy már sehol sincs biztonságban az ember, mert ez a Levente gyerek már megint mit csinál itt.
Persze ezután hetekig ezt kellett mesélnem mindenkinek, (vagy csak én éreztem rá kényszert), hogyan is történt, amikor a vaddisznó épp mellettem futott el. Aztán ahogy meséltem, az a vadállat egyre nagyobb lett és egyre közelebb húzott el a hintáktól. Levente gyerek meg egyre veszedelmesebb lett, a végén már a puskát is durrogtatta a falu közepén.
Olyannyira veszélyessé vált, hogy néhány év múlva megválasztották polgármesterré.
Azóta nem járnak be a vaddisznók a faluba.
