Az Élhető várost, ahol most lakom, keresztül-kasul szelik a gyorsvízű csatornák. Átláthatatlanul kanyarognak, tűnnek el, majd tűnnek fel az orrom előtt, ömlenek egymásba vagy éppen keresztezik egymást. Van, hogy az alig két méter széles meder csónakázótóvá szélesedik. A rohanó vízet zubogók, vizimalmok tartják fel, az egyik nepáli vackokat áruló bolt előtt pedig színes ruhákat feszítenek ki a csatorna partján álló korlátra, a sebes víz belekap a színpompás függönyökbe.
Néhány napja azonban jelentősen lecsökkent a vízszint, a sejtésünk beigazolódott, a negyedére apasztott vízben munkások szedik össze a mederben összegyűlt szemetet, nagyobb faágakat, melyekkel nem bírt az áramlat. Sőt még egy hínárral borított biciklit is láttam a meder falához támasztva.
Elképzelem, hogy Hansi mérges lesz a szomszéd Klausra és berakja a bringáját a közeli csatornába.
