Soha nem felejtem el a perceket...
mikor Lengyelországban zarándokolva mindenhol örültek nekünk, mikor kiderült magyarok vagyunk. Sőt ha a "Polak, Węgier, dwa bratanki I do szabli, i do szklanki"-t is elsütöttük a tenyerünkön hordoztak minket.
Egyik alkalommal áthaladva egy lengyel falun - elég feltűnő volt 400 fiatal gyalogszerrel - egy háziasszony a sütőből frissen kiszedett áfonyatortáját adta ki nekünk a kapun. Persze nem jutott mindenkinek, csak aki jókor volt jó helyen, többek között én is.
Azóta a lengyelekről János Pál pápa, Czestochova és Krakkói vonat mellett ez az isteni sütemény és a szívélyes fogadtatás jut eszembe.
