Az elmúlt napokban igazi bál volt az álmaimban. Súlyos, emlék-ólomláncok tekeredtek körém. Nem lehet és nem is tudok kiemelni belőle semmi történést. Csak maga az állapot, a fejemben összekeveredtek féldecik s kormányzatok. Vagyis nem féldecik és kormányzatok, hanem a kollégium emeletes ágyai, gimnazista évfolyamtársak de mind a B-ből, Berzedia, Jucanyó meg Emese, hogy évek kihagyásával lehanyatlok a számomra kijelölt ágyra és arra gondolok, nem nőttem már én ki ebből a korból? Aztán NemesNagy és valami terepgyakorlat, és megint a kérdés: nem nőttem már én ki ebből a korból?
A felkelés a legnagyobb gyötrelem, az egyik felem még maradna ebben az álomban, amely a paplan melegségével csábít, a másik meg arra gondol - fél nyolc, ember, ideje felkelni! Ki termeli a profitot ennek a szerencsétlen országnak, ha nem te?
Nem csodálkoznék, ha éjszaka vad kiabálásokat hallatnék...
