Alig várom, hogy Bandi elég nagy legyen az Égből pottyant mesékhez. Nekem ez volt a kedvencem, talán a dal miatt, talán a történet miatt. Már nem tudom. Ma nagy örömömre ez a mese szólt a rádióból, amikor bekapcsoltam a rádiót.
A négy szőke
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy szőke: egy kékorrú, egy barnaorrú, egy zöldorrú, meg egy pirosorrú. Mindenhová együtt jártak. Ha Kékorrú azt mondta: – Elfogyott a hagyma! – vagy Zöldorrú így szólt: – Nincs itthon petrezselyem! – már indultak is a piacra. Egyszerre léptek, mint a táncosok, és kánonban énekeltek, mint az énekesek:
Kéken, barnán, zölden, pirosan,
lábunk toppan mostan urasan,
télen-nyáron fürgén, dalosan,
mindig frissen, mindig magosan.
Kéken, barnán, zölden, pirosan,
télen-nyáron fürgén, dalosan,
mindig frissen, mindig magosan,
lábunk toppan mostan urasan.
Kéken, barnán, zölden, pirosan,
mindig frissen, mindig magosan,
lábunk toppan mostan urasan,
télen-nyáron fürgén, dalosan.
Kéken, barnán, zölden, pirosan,
lábunk toppan mostan urasan,
mindig frissen, mindig magosan,
télen-nyáron fürgén, dalosan.
Szembejött velük egy impresszárió. Rájuknézett, és így áriázott:
– Kék, barna, zöld, piros... Barna, magából sztárt csinálok!
Barnaorrú ijedten körülnézett:
– Nekünk most haza kell vinni a hagymát, a petrezselymet, a karfiolt, a cipőkrémet...
– Maga az Operában fog énekelni!
– ... a lekvárt, a kályhalemezt...
– Kályhalemez! Magának a r a n y l e m e z e lesz! Jöjjön már!
– Hát jó... – szusszantott Barnaorrú, és engedelmesen elment az impresszerárióval.
Másnap már meg is hallgatták őt az Operában.
– Énekeljen! – vezényelt az impresszárió.
– Mit énekeljek?
– Mindegy! Énekeljen!
– Nem tudok mit énekelni.
– Énekelje azt, amit tegnap a piacon!
– Hümhüm, barnán, hümhüm, hümhüm...
– Bátrabban!
– Hümhüm! Barnán! Hümhüm, hümhüm!
– Mit hümmög?
– A dalunkat... Én csak a barna részt tudom, a többinél hümmögök.
– Énekeljen valami olyat, amit egyedül is tud!
– Egyedül nem tudok semmit.
– Nahát, magából nem lehet sztárt csinálni!
– Köszönöm, hogy eddig is fáradt velem – szusszantott meg-könnyebbülten Barnaorrú, és hazaindult.
Már messziről hallotta Kékorrú hangját: – Elfogyott a hagyma! – mire Zöldorrú ráfelelt: – Nincs itthon petrezselyem! – És Pirosorrú hozzátette: – Nincs itthon Barnaorrú!
Futott Barnaorrú! Gyorsan beállt a helyére, és máris indultak a piacra, ahogyan szoktak. Attól kezdve soha nem hagyták el egymást. Egyszerre léptek, mint a táncosok, és kánonban énekeltek, mint az énekesek:
Kéken, barnán, zölden, pirosan,
lábunk toppan mostan urasan,
télen-nyáron fürgén, dalosan,
mindig frissen, mindig magosan.
Kéken, barnán, zölden, pirosan,
télen-nyáron fürgén, dalosan,
mindig frissen, mindig magosan,
lábunk toppan mostan urasan.
Kéken, barnán, zölden, pirosan,
mindig frissen, mindig magosan,
lábunk toppan mostan urasan,
télen-nyáron fürgén, dalosan.
Kéken, barnán, zölden, pirosan,
lábunk toppan mostan urasan,
mindig frissen, mindig magosan,
télen-nyáron fürgén, dalosan.
