Márait olvasni nem is hangulat kell, hanem egyfaja tudatállapot. Tudatában lenni állapotunknak.
Tegnap olvastam a naplójában (1950) hogy vett egy "tűrhetően pontos" homokórát, János (a fia) gyakran kér engedélyt, hogy bemenjen Márai szobájában és ott lepergesse a három percet. "Ezt úgy műveli, mint a pákosztos gyerek, aki titokban majszol valamilyen tilos nyalánkságot... Az időt majszolja. Figyelmeztetem, hogy takarékoskodjék. Ha felelőtlenül, nyalángságból leperget - napjában többször, feleslegesen - három percet, megeshet, hogy a készlet, amelynek igazi tartalékait nem ismerjük, elfogy.
Ez a lehetőség elgondolkoztatja. A feltevés, hogy az időt el is lehet "költeni", számára még újdonság. Még nem tudja, hogy három perc itt, három perc ott, s már el is "költöttük" az időt, ami az élet, könnyelműen."
Sajnos lekerült a youtube-ról az a verzió, amikor Záray Márta egy koros karosszékben ringva éneleki a Homokóra című dalt. Mind ennek a dalnak, mind a homokóráknak, mind Záray Mártának olyan Lajos bácsi-Kati néni hangulata van (mackó-méz, vasárnapi látogatások, szénában ugrálás és ilyenek... ez külön bejegyzést érdemel).
