Amikor ezt a számot hallom, nyár van, őrült meleg, unalmamban felmászok a garázsunk tetejére téblábolni. Időnként felsóhajtok, és azt mondom, hogy ha a következő szám ez lesz a rádióban, akkor "igen, szeret". Ez kb minden hatodik órában össze is jön.
Vörösek a nyári alkonyok, a diófa alatt fűszeres illatú az árnyék. Esténként kijárok a betonosra focizni (jaj lányom, inkább maradj segíts paradicsomot elrakni). Közben el nem felejtem, hogy nézett rám, meg hogy mosolyogott.
Eszembe jut a film, amit egy sikeres hittan-vizsga után néztünk meg, talán Kárpival, azt hiszem arra vágytunk mindketten, hogy mint a lány a filmben - valami minket is széppé változtasson. Vagy legalább valaki szemében széppé váljunk.
Most hogy itt ülök "olyan messze" időben és térben mindettől, most hogy, lassan tél van, forróság helyett ködtenger vesz körül - ej ilyenkor facsarodik a szívem.
