Ajj, találtam egy fórumot, amelyben a volt gimnáziumom régi növendékei írták le az élményeiket. Erre nekem is eszembe jutott egynéhány dolog, ráadásul szombaton nagy beszélgetéseket vízionálok...
No, azt hiszem, most össze kell kaparni néhány dolgot, ezekről az évekről, mert ha nem teszem, akkor úgy érzem, még pár év, és elfelejtem a kamaszkorom legszebb pillanatait!
Thándor Márk: Úton vagyok
Tétova réten álltam,
hasztalan fabrikáltam,
hallottam szárnyakat,
lappangó árnyakat.
Hideg volt és fáztam,
gondolataimtól áztam.
Egy napon megdöbbentem.
Falaimat ledöntöttem,
elindultam, visszanéztem,
útravalót kéregettem.
S most ezen úton sietek,
körülöttem tágas ligetek,
völgyek és hegyek,
utamon tovább megyek.
Tovább megyek, tovább megyek,
hogy ember legyek!
Egyszer mikor Öcsém találkozott Tamással, kért tőle nekem egy autogramot.Kaptam egy A/5-ös lapot.Ez volt rajta:
Levél nővéremnek.
Egyik bátyád: Cseh Tamás
Az ágyam felett lóg azóta is. Életem első és egyetlen, egyben utolsó autogrammja.
Azóta néhányszor összefutottam vele a Bartók Béla úton. Lélekben sokszor készültem erre ( sokat járok arrafelé) de mikor szembeállt velem, a köszönés után nem bírtam szólni.
Zavarban voltunk.
Nem tudhatta, csak sejthette,hogy én a nővére vagyok ő meg a bátyám
https://www.youtube.com/watch?v=-IJpcYHjn8U
Ez itten Vergilius Georgiconjából:
"Iamque vale: feror ingenti circumdata nocte
invalidasque tibi tendens, heu non tua, palmas."
Magyarul valahogy így fordíthatjuk:
"Élj boldogul! A hatalmas éjszaka körülvesz és elragad,
Fáradt karjaim feléd nyújtom, én, aki már nem vagyok a tied."
Ugyanez Ovidius Átváltozások című művében (Devecseri Gábor fordítása)
„… Mennek az ösvényen csöndben, mely a földre vezet fel,
árnyboritott, meredek-lejtős, tele sűrü homállyal;
s már közelébe is érnek a fölső föld peremének:
itt, félvén, hogy elillan a hitvese, látni mohóan
Orpheus megfordul, mire ő tűnik tova tüstént.
Nyújtja kezét: ölelést keresőn, megölelni akarja,
s jaj, csak a szertefutó levegőbe ölelhet a karja!”
Innen már csak egy lépés - Lukács 9, 62
"Aki az eke szarvára
teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas
az Isten országára"
És egy ugrás - Sík Sándor: Áldott, aki előre néz (1956)
Agg szót beszélek, megtanuld:
Ha még oly szép is volt a múlt,
S az emlék édes, mint a méz,
Vissza ne nézz!
Ha még úgy el is kérgedett
Az eke szarván két kezed,
Ki hátrafordul, rég tudod,
Az átkozott.
Áldott, aki előre néz.
Szellő szemedbe fütyörész,
Forró a föld, piros a menny:
Előre menj!
Míg a jövendőnek birod
Szögezni márvány homlokod,
Nincs addig darvadozni mért,
Mi jön, ne kérdd.
Régi bölcsesség: ami vár,
Réges-régen megírva már
Szíved piros redőiben, -
De nem pihen.
A rejtelmes redők alatt
Izzik az Élő Gondolat,
Amely öröktől örökig
Munkálkodik.
Eredj és tárt szívvel fogadd,
Amit diktál a pillanat.
Cselekedd, ami rajtad áll.
Nincsen halál.
***
Azt hiszem gyorsan eljutottam ma a római irodalomtól a 20. századi magyar líráig.
A város, ahol jelenleg lakom Szülőfalumtól kb 700 km-re északnyugati irányban található.
Az utca macskaköves, a házakra borostyán fut zölden. Ha esik az eső a macskakő csúszós lesz, a borostyán még zöldebb.
A házak több mint száz évesek, a nagy fák, amelyek az utca végében állnak még öregebbek.
A templom ha jól tudom még ezernél is több. És a belváros átka a harangozás - éjjel-nappal, 07:10-kor és 18:15kor is, hogy okkal-e vagy anélkül, nem tudom.
Mindenesetre odaadnám érte a fél karomat, ha odahaza is ilyen városaink lennének, ilyen életmóddal.
