No, azért egy néhány mondattal meg kell emlékezzek - ha már a prágai búcsú belefért a bálba - a mi búcsúnkról is. Persze ez, hogy már említettem, soha nem érhetett a prágai nyomában... (Hajni általános megjegyzései I.)
Egyrészt nálunk változó volt a dátum, hol az első, hol a második hétvégén tartották szeptemberben, ezért néha egybeesett a sümegi nagybúcsúval, és akkor nálunk egy szál kirakodó sem volt, ringlisről nem is beszélve. Valahogy a bálok sem sikerültek igazán, hogy a zenén, a közönségen vagy a szervezésen múlott-e nem tudom. Aztán mindezeket betetézte, hogy iskolaidőben volt, így csak zsenge gyermekkoromban voltam otthon a búcsú napján, 13 éves koromtól kb 20 éves koromig egyszersem vettem részt ezen a megmozduláson.
Ezen is alapszik, hogy csak elmosódott emlékeim vannak... no elő velük:

Amikor a mi utcánkba állt a ringlispíl, egészen pontosan a tejcsarnok előtt, akkor a tulajdonos tőlünk vitte az áramot a géphez. Mi persze ingyen ringlisezhettünk egész hétvégén. Amikor vége lett a mulatságnak, akkor a tulajdonos 500 forintot adott Apunak használati díjként.  Ebben az évben volt az is, hogy mivel szinte a ház előtt állt a ringlis, késő estig pezsgő élet folyt az utcánkban, és Anyu meg Katikeresztanyu a nagyszoba redőnyének résein keresztül figyelték az eseményeket. Főleg Hajnit tarották szemmel, nem ismerkedik-e össze valakivel. Mi akkor már ágyban voltunk, lehet hogy aludni kellett volna, de mivel anyuék nagyon témáztak, ezért kénytelen voltam odafigyelni. A bepasizásból egyébként csak ennyi marad meg, hogy az illuminált CsimsziLaci nagyon kísérgeti a nagynénémet. Ezt egyébként Katikeresztanyu hangos felkacagással konstatálta.

De vissza a ringlisekre - ez már a rosszemlékű prágai baleset után volt  mikor lejjebb adott a lelkesedésem, a tériszonyom meg ezzel fordított arányosan nőtt - már nem ültem fel az ufóra, amit a Nagypál-féle ház elé építettek fel. Emlékszem, hogy volt olyan aki felült, aztán nem bírta, és mi undorodva témáztunk rajta napokig a suliban, hogy a Döme milyen szédítő rókázást produkált a gépen...
Technikai talány: a mai napig nem értem, hogy hogy indulhatott el a ringlis, ha a motorkezelő két párhuzamos vaslemezt egy laza mozdulattal beleengedett egy vízzel teli mélyedésbe. Vajon a két lap különleges formájának volt valami köze mindehhez? Ezt Nácibácsitól kellene megkérdezni!

Aztán a vásárfiák: Egyetlen kazettámat, amelyet a búcsúban kaptam otthon sikerült kikönyörögnöm - ez a Scatman John albumba volt, vagyis kb 1995-re datálható. Emlékszem, mikor kitudódott, hogy beújítottam ezzel a kazival, legalább öten jöttek elkérni átmásolni.
Ekkortájt ugyanis kazettát és Hapci-törvényt másoltunk agyba-főbe. A Hapci-törvény külön posztot ér, remélem valahol ráakadok egy példányára, és akkor becsületemre váljék, begépelem az egészet! Vagy legalább beszkennelem...

Aztán azt hiszem hazai termés volt a Gebi berregő géppisztolya is, amit hallva Bobikutya őrült vicsorgásban és kaffogásban tört ki. Később már a látása is elgendő volt ahhoz, hogy Bobek bemutassa "vadállat produkcióját".
Ha  mégis prágai szerzemény volt, akkor javítsatok ki, de úgy rémlik h Feribátyja vette...
Emlékszem még egy lila lufira úgy első osztályos koromból, amit szintén búcsúfiaként kaptam. Egy napig bírta, akkor kilyukadt anyu egyik rózsabokrán.

A búcsú szokásos menete  egyébként ugyanazt a forgatókönyvet követi, mint a mamánál - rokonság összegyűlése - ünnepi ebéd - süti+kávé - búcsúba-be - rokonok átruccanása. Az utóbbi néhány évben, hogy én megint nem vagyok részese ennek az eseménynek, újabb elem került bele a kávé+süti kombináció után: skypeolás velem...
A hétvégén így válthattam mindenkivel egy pár szót a süteményekről, a legújabb receptekről, zsírosabbnál-zsíosabb ételekről (a szigorú diétámból szomorúan hazafelépislogva) illetve arról, hogy nincs nagy búcsú, utóbbit persze a prágaiak jegyezték meg...
Később kiderült, hogy miután elköszöntek tőlem, anyu még felolvasta a múltkori bejegyzésemet a prágai búcsúról. Ahogy Pati mondta: úgy hallgatták anyut a papaszobájában, mint a 60-70-es években a Szabad Európát szokták :)

Lehet aztán a következő bejegyzésnek az lesz a vége, hogy anyu azt is felolvassa valahol... azért remélem nem. Mert az lesz mint a Végtelen Történetben... a kígyó a saját farkába harap...