Mink vagyunk a horda
Mink vagyunk a horda
Száll a puszta porja
bele pata-nyomba
Mink vagyunk a, mink vagyunk az errejáró szemenszedett horda
Mink vagyunk a, mink vagyunk a szélkavarta fajta puszta porja.
Puszta fajta porja, puszta fajta porja, puszta fajta porja
Iga, kaloda, korda, nyűg, istráng, hám, csorda, pányva, béklyó, szolga
Mink vagyunk a, mink vagyunk a belenyomva patanyomba porja
Mink vagyunk a, mink vagyunk a belenyomva patanyomba porja.
Szolga, csorda, horda, szolga, csorda, horda.
Ecsédit lekapta egy tatár a tevéről, maga elé rántotta a nyeregbe és fokhagymaszagú lehelettel borzasztotta. Aztán karikák Ecsédinek, fényes gömbök a szem előtt, köhögés a porfelhőben, aztán csend, ájult, puha némaság, mint a negyvenéves álomba hajdanán.
Amikor Ecsédi ismételten felocsúdott, látta, hogy a tatárok már lemozdonyoztak, egyesek kardjukra dőlve bóbiskolnak, kápát igazítanak, jellegzetes ugató hangjukon jót nevetnek, és az a tatár, aki előtt Ecsédi ült a nyeregben, ez maga a kán volt, kezében egy költő zengő koponyája, néha kortyolt belőle egy kis velőt – és közben kamerába néz, aranyfogsorral nevet és arról nyilatkozik a BBC-nek és egy nyugati újságíróknak, hogy az egész csak ijesztgetés volt, ők jó fiúk. „Ez egy népszokás, folklór-bemutató” és késsel metszett szemével bele is kacsintott egy osztrák kamerába. Még azt is nyilatkozta a tatár kán, hogy
- Mindenki, azt mondja ugye, hogy mi tatárok, így meg úgy, hogy mi bűnösök vagyunk - a tolmács az fordított – na de ez ma már népi játék, miért baj az, hogy mi tatárok nem ismerjük a keresztény bűntudatot.
És ekkor a Kán háta mögül a ló farától kihajolt egy kicsi szőke fej deréktájon és odasziszegett Ecsédinek, aki ugye a ló nyakán ült, mint zsákmány, hogy
- Bácsi kérem, bácsi kérem, a nevem Tímea, elrabolt keresztény hajadon vagyok. Kilencedik hónapos terhes, mindenórás!
- Ááállj – ordította Ecsédi a kamerába, de olyan hangon, hogy a Kán is abbahagyta a nyilatkozatot – Itt kérem, - mondta Ecsédi hibátlan angolsággal hátramutatva - egy elrabolt leány is van!
Lawrence rúgtatott elő a tevéjével a tömegből, a Kán mellé léptetett és mivel szívből kedvelte az elmaradott népeket és kitűnően ismerte a TV médium természetét hibátlan tatár nyelvjárásban a következőket súgta a Kán szőrős fülébe, hogy
- Na idefigyelj te Kán, ha most itt az egész világ megtudja, hogy te kislányokat izélgetsz, akkor itt béke-fenntartó-megtorló akció lesz és standepityere! – Ezt is mondta Lawrence, Standepityere. Ami tatárul úgy hangzik, Uhalunga-mame. - Akkor gazdasági szankciókkal sújtja a művelt világ a tatárokat, úgy vigyázz! Ezt a műsort itt most szenátorok is látják, és ha belőled két hét múlva bankigazgató lenne, márpedig az leszel, ha így sikerül szerkezetváltás, akkor majd mit kezdesz ezzel a folttal a múltadban? He?
A Kán bólintott, hogy értette, a kamerák felé fordult aranyfogsorral mosolyogott aztán maga elé rántotta Tímeát, a mellvértjére emelte őt is meg Ecsédit is, és azt nyilatkozta a művelt világnak, hogy
- Nem vagyok én komitácsi barbár komunista bitang, sem hegylakó párttitkár, ezt a két foglyot ezennel szabadon bocsátom! Éljen New York, éljen Rockefeller!
Óriási üdvrivalgás tört ki a piacon, a virágárusok virággal, konfettiesővel és egyebekkel dobálták a Kánt. Egy angol tolmácsnő szájon csókolta nyelvesen, lerángatták a lováról és földobálták a levegőbe. És miközben a művelt világ magába fogadta a megtért barbárt, helyette Tímea nyilatkozott az összes tévéállomásnak, szatellitákok keresztül mondta el az ő történetét. Ez a történet, amely körülbelül másfél órán keresztül tartotta izgalomban a világ közvéleményét, így kezdődött.
- Kedves Világ! Benda Tímea vagyok, fogaim épek, és szűz voltam egészen tavalyig. Tanyasi lány vagyok, édesapámmal éltem a délmagyar határvidéken.
- My God – fordult a kamerák felé Lawrence – mint látják, terhes a picim!
- Kilenc hónappal ezelőtt, - folytatta megrázó nyilatkozatát Tímea, - édesapám elhalálozott. Ekkor én a holttest mellől felkelve a kúthoz mentem, hogy vizében megnézzem arcomat és megállapítottam, hogy szép vagyok, hölgyeim és uraim. Tanyánk a kereskedelmi utak kereszteződésénél épült a zöldhatáron.
- Na jó, de ki az apa, godden? – kiáltott fel Lawrence.
És akkor az egész világ felszisszent, emberek hajoltak előre, New Yorkban, Máltán és Grúziában, karosszékeken, zsámolyokon és gyékényeken, afrikai putrikban, karóba húzottak biccentették előre a fejüket, hogy jobban lássák a képernyőt. Egy híresen nyugodt svéd ráordított a feleségére, hogy
- Most ne pofázz! Tímea meg fogja mondani, ki az apa!
És másnap a világlapok így kommentálták az eseményeket!
