Emlékek bálja

Néhány évvel ezelőtt a Móriczon lévő Spar-ban megtörtént velem az egyik Mindennapi Csoda: a kassza kijelzője 1111 ft-ot mutatott.Soha addig a percig nem volt olyan az életemben, hogy ilyen szép számnyi pénzt kellett volna fizetnem. Teljesen izgalomba jöttem, és ezt az unott képű pénztáros is észrevette. A kérdő tekintetére válaszként közöltem vele, mi az öröm oka. Ettől még közönyösebb lett és valamit bosszankodva meg is jegyzett. Lehet engem sem érdekelne egy ilyen apróság, ha egész nap piszkos munkaköpenyben kellene üldögélnem a kassza mögött, lehúzni az árakat és zsörtölődni a vevőkkel.

A mai nap azonban megmutatta, hogy lehet másképp is: a Postára mentem, nagy borítékot vettem és feladtam egy levelet. A hölgy a kassza mögül örömmel nézett fel és sugárzó arccal közölte a fizetendő összeget:
- Wie schöner Betrag!!! Vier Euro vier-und-vierzig Cent bitte!
Erre én szintén egy nagy mosollyal konstatáltam:
- Wirklich, wunderbar!
Fizettem és vidáman köszöntem el a postáskisasszonytól, akiről a mai nap megtudtam, hogy ő is a Mindennapi Csodák barátja.

Tudom még van pár napunk addig, de inkább ideírom, nehogy elmaradjanak ezek a bölcsességek:

1. Ha a kismacska Szent Iván napjáig nem mászik fel a fára, akkor annak még a tél beállta előtt annyi = kampec dolores.

2. A szentiványi almafa csak minden második évben terem jól.

Amúgy ebben az időben virágzik a hársfa és kezdődik el a nyári szünet az iskolában. Már annak, akit ez megillet. :)

Ma baktattunk le a dombról a lassan szokásossá váló délutáni piknikből hazafelé tartva, amikor eszembe jutott, hogy a napokban volt 10 éve, hogy érettségiztem.
Móriczot húztam meg az első világháborút. Emlékszem, mikor az utóbbi a kezem közé került, annyira, de annyira boldog voltam, ennél jobban csak a második vh-t szerettem volna húzni. Károlytanárurat megkértem, tegye fel nekem a térképet, hogy teljes legyen az élmény :)
Azt hiszem 1915-ig jutottam csak el, aztán Tanárúr bólintott, és azt mondta, akkor már csak egy kérdés lenne: milyen jelentős események történtek 1917-ben? Erre feleltem, és azt mondák, köszönik.

Aztán még mi minden volt 10 éve, az érettségin és a hozzákapcsolódó dolgokon túl (szalagavató, táncvizsga)?

Március elején megszületett Imre keresztfiam, az érettségi napján meghalt az Istenes papa, felvételiztem és felvételt nyertem az egyetemre, augusztusban Lengyelországban zarándokoltam, szeptemberben beköltöztem az egyetemi koliba a Budaörsi úton (A épület, második emelet) és azon az ősszel-télen a Pecsában voltam ruhatáros mint diákmunkás, ebből a keresetből vettem magamnak születésnapom alkalmából egy fekete North Face hátizsákot, amelynek az árát felére hazudtam anyunak, de még így is a szívéhez kapott, hogy ennyit ezért a táskáért, még minta sincs rajta! Tavaly nyáron aztán rátestáltam munkába-járós táskának a Hegyre. Idén meg már nincs rá szüksége szerencsére.

Egy régi fotó az ünnepi ráhangolódáshoz.

A szereplők: Istenes papa az elmaradhatatlan kalappal, Petra unokahúgom rózsaszín trenya-együttesben, Pati zöldben, én magam meg világoskékben feszítek piros cipővel a lábamon. Nem tartom lehetetlennek, hogy mindegyiket a mama vette karácsonyra nekünk. A kép jobb oldalán Ervin bátyja koordinálja a történteket.

A kompozíció fontos részét képezik a vérnyúl dinamikus menekülése, amit papa akadályoz meg a bottal. Ő még bizonyára nem ismeri a Horváth-féle nyúlfogási módszert. Illetve a kapirgáló tyúkok a háttérben, a fotó húsvéti hangulatát már csak egy bárány jelenléte tudná emelni. A vérnyúl ellensúlyozására egy apró, békés nyuszika is megbújik közöttünk.

Idén, kb 25 évvel e fotó elkészülte után ismét készül kép hasonló témában az udvaron: unoka, nagypapa, nagybácsi, vérnyúl.

Soha nem felejtem el a perceket...
mikor Lengyelországban zarándokolva mindenhol örültek nekünk, mikor kiderült magyarok vagyunk. Sőt ha a "Polak, Węgier, dwa bratanki I do szabli, i do szklanki"-t is elsütöttük a tenyerünkön hordoztak minket.

Egyik alkalommal áthaladva egy lengyel falun - elég feltűnő volt 400 fiatal gyalogszerrel - egy háziasszony a sütőből frissen kiszedett áfonyatortáját adta ki nekünk a kapun. Persze nem jutott mindenkinek, csak aki jókor volt jó helyen, többek között én is.

Azóta a lengyelekről János Pál pápa, Czestochova és Krakkói vonat mellett ez az isteni sütemény és a szívélyes fogadtatás jut eszembe.