Tegnap a meccs nézésekor merült fel bennünk Zoltival, hogy el kellene menni Argentínába. Micsoda tágas ország, pampák, nagyvárosok, hegyek, folyók és óceán. Mi kell még???
Annak idején, amikor még az egyetemen a koleszban laktunk, Ildik két idegen srácot hozott fel a szobába, ez szokatlan volt, márhogy számára is idegenekkel jelent meg az ajtóban.
Ez a két fiú, származásukat nézve részben magyarok, részben olaszok, meg franciák voltak, meg Isten tudja milyen vér csörgedezett az ereikben, de ennek a multikulti családi háttérnek hatására legalább 3 nyelvet beszéltek anyanyelvi szinten, plusz amit még az iskolában tanultak. Állampolgárságra nézve meg argentínok voltak.
És buszmenetrendet kerestek a netem, a hétvégén (aznap csütörtök volt) ugyanis Prágába akartak menni. Amikor megtudtuk az uticéljukat, én egyből hátra is hőköltem:
- Mi? Most? Vagyik holnap akartok menni Prágába? De az tök messze van!
Ők meg, a Szabad Pampák Fiai felnéztek rám és mosolyogtak:
- Hiszen csak 8 óra busszal, múlt hétvégén Rómába ugrottunk le két napra...
Az én földrajzos agyamnak, és magyar hozzáállásomnak ez volt a kegyelemdöfés! Látták elképedt ábrázatomat, így megnyugatásként hozzátették, hogy otthon Argentínában, ha van szabad hétvégéjük, akkor leautókáznak hétvégére az óceánhoz, ami kb 1000 km, de négyen felváltva 8 óra alatt levezetik..
Itt esett le, és értettem meg a mentális térkép fogalmát igazán - ezek a srácok soha nem voltak beszorítva egy akkora országba, amelynek kiterjedése párszáz km bármilyen irányban, és amelynek határvonalát olyan sokáig csak hosszadalmas procedúrák között lehetett átlépni. Ami számomra egy hosszabb előkészületet igénylő utazás volt, számukra csak egy kirándulás.
Azóta úgy gondolok rájuk, mint akik az én fejembe levő térképeket, távolságokat, értékeket és arányokat átírták.
Ennek különösen örülök, mert így az a légvonalban 500 km ,ami a Fatornyos Falumtól elválaszt, nem két határral és országgal van arrébb, hanem csak annyi, mint Szentgotthárd Tiszabecs.
Máris közelebb érzem magam.
